#anikóstory Kisfiam 8 éves, anafilaxiás allergiás a dióra, mogyoróra. Először idén döntöttünk úgy, hogy külföldre utazunk nyaralni. Elmesélem, hogyan éltük meg, mármint ami az allergiára vonatkozik.
Azzal kezdeném, hogy 2 éves kora óta tudjuk az allergiáját és egy elég hosszú és nehéz út vezetett el odáig, hogy ma azt elmondhassuk, biztonságos, de hétköznapi, kiegyensúlyozott életet élünk. Nagyon fontos iránymutatás szerintem az, hogy minden családnak saját stratégiát kell kidolgoznia arra, hogyan építi fel az életét.
Megyünk étterembe, vendégségbe? Fagyizunk? Utazunk? Átmehet a barátaihoz játszani? Elengedjük táborba? Ezek olyan döntések, amelyeket nekünk, szülőknek kell meghoznunk. Mérlegelve azt, hogy a biztonság és a teljes élet mindig egyensúlyban legyen.
Mi úgy döntöttünk, hogy mindent csinálunk, de maximális felkészültséggel és alapossággal készítünk mindent elő, és bízunk abban, hogy ez elég. Így volt ez az utazással is.
Portugáliába utaztunk, Lisszabonba. Életre szóló élmény volt a gyerekeinknek, fantasztikusan éreztük magunkat, és teljesen ki tudtunk kapcsolni. Szorongás egyedül az odafelé vezető repülőúton volt. Ezt leszámítva, teljesen hétköznapi módon éltük meg az allergia-készültséget.
Az alábbiakat tettük és tapasztaltuk.
Repülés:
WizzAir-rel repültünk. A tájékoztatásuk alapján 48 órával előtte be kell jelenteni, ha valamilyen egészségügyi helyzet áll fent. Felhívtam az ügyfélszolgálatot és bejelentettem. Elkérték a járatszámot és rögzítették. Nem tudom, mit kezdtek az információval, mert a járat dolgozóihoz biztosan nem jutott el. A beléptetésnél is jeleztem a helyzetet, akik azt mondták, hogy csak a fedélzeten mondjam ezt el a légiutaskísérőnek.
Ahogy a gépre léptünk, rögtön szóltam nekik. Egyből tudták mi a helyzet. Elkérték hol ülünk és megkérdezték van-e nálunk EpiPen. Odajöttek megnézni, hogy a földön, ülésen nincs-e az előző járatból valami ételmaradék, ami problémás lehet.
Indulásnál és az utazási idő alatt többször is elmondták az utasoknak magyarul és angolul, hogy súlyos allergiás utas van a gépen, ezért nem szolgálnak fel diót és mogyorót tartalmazó ételt és megkérték őket, hogy ők se fogyasszanak. Feltettem a kezem és a közelünkben lévőknek szóltam, hogy rólunk van szó. Úgy éreztem, ezzel komolyabban veszik, ha látják, hogy valós személyről, ráadásul egy gyerekről van szó.
Többször odajöttek a légiutaskísérők megkérdezni, hogy minden rendben van-e.
Úgy éreztem, ez így teljesen alapos, mégis odafelé nagyon pánikoltam. Ahogy a felszállásra készültünk, elkezdte vakarni a szemét a kisfiam, hogy nagyon viszket neki. Két allergiás rohama volt eddig, mindkettő így kezdődött. Gyorsan adtam neki Fenistil cseppet, azzal el is múlt és minden probléma nélkül zajlott le az utazás. Teljesen megnyugodni csak akkor tudtam, amikor már leszálltunk.
Hazafelé is megismétlődött ez a szemviszketés, de már sokkal nyugodtabb voltam és vártam vele, nem adtam Fenistilt. Magától elmúlt pár perc alatt.
Ami még fontos, hogy lehet olvasni, hogy vigyünk igazolást a gyógyszerről, de ezt én nem vittem. Teljesen felesleges. A tiltott tárgyak között nem szerepel, így nem merülhet fel, hogy nem viheted fel.
Mentő, kórház elérhetősége:
Megnéztem az utazás előtt és úgy foglaltam szállást, hogy legyen a közelben kórház. Amikor megérkeztünk megnéztem, hogy lehet oda eljutni. Elmentettem a mentő számát. Adott egy biztonságérzetet, hogy ha kellene, erre is fel vagyunk készülve.
Étkezés:
Elkészítettem és kinyomtattam az allergia kártyát portugálul, és ahányszor ettünk odaadtam. Teljesen jól fogadták, komolyan vették és segítettek kiválasztani, mit együnk. Teljesen simán ment ezzel is minden.
És ezzel a végére is értem az összes felkészülésnek, tennivalónak és történésnek. Élveztük a nyaralást, és nem szólt az allergiáról. Ugyanolyan része volt az ott töltött napjainknak, mint a mindennapjainknak itthon.
Itt épp nyomja a kisfiam a palacsintát, amit úgy készítettek el, hogy letörölgették előtte a sütőlapot. :)
Comentários