top of page
Search

Ételallergiás szülők bevetésen - utazás

Anafilaxiás allergiás gyermekkel a háztartásban a szülők különböző ritka képességeket fejlesztenek ki – még ha nem is tudatosan. A minap ismét repülős utazás volt napirenden nálunk. CsiSzonja sztori.

Születésétől kezdve ételallergiás gyermek mellett sok mindent megéltünk már, a teljes bezárkózástól kezdve az in medias res „akkor repüljünk 6 órát két gyerek – egy szülő felállásban” megoldásig.

Ez a mostani egy viszonylag nyugalmas, két gyerek – két szülős utazásnak indult, tudtuk, hogy a légi társaság minden tőle telhetőt meg fog tenni és biztonságban leszünk. Kétségek nélkül indultunk útnak, azt gondolván, hogy mindenre felkészültünk, nem történhet velünk újdonság.


De ugye mindig van új a nap alatt…

Felszálltunk a gépre, még el sem kezdtünk gurulni máris három alkalommal elhangzott, hogy súlyos földimogyoró allergiás az egyik utas, ezért nem szolgálnak fel földimogyorót, illetve egyéb diófélét sem. Ugyan a mogyoró – földimogyoró tengelyen volt némi bizonytalanság, mert hol ezt – hol azt a szót használták, de a történet szempontjából ez lényegtelen.


Tehát még csak ott tartottunk, hogy kitolták a gépet a parkolóból, hogy elindulhasson a felszállópálya irányába. A hátunk mögött ülő idősebb házaspár eddigre már be is fejezte a téliszalámis szendvicset. Nagyobb hangerővel beszélgettek, mert a társaságuk többi tagja a hátuk mögött ült. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a mögöttünk ülő úr a kezét az ablak mellett ülő fiam fejtámláján pihenteti. A beszédéből pedig egyértelmű volt, hogy ismét eszik valamit.


Ha most egy filmet néznénk, a következő képkockák pörögnének:

Hirtelen és nagyon gyors ráközelítés az allergiás anyuka bal szemére, aki a két szék között diszkréten hátrapillant, hogy felmérje mivel áll szemben:

  • Az idősebb úr kezében kalács, amit csak félig fed alufólia.

  • Mindkét kezével fogja a kalácsot.

  • Miután beleharap, a bal kezével a szájszegletét is megtörli.

  • Ezután a bal kezét egy begyakorlottnak tűnő mozdulattal teszi fel az előtte ülő (nem allergiás) fiam székének a fejtámlájára, a csuklóját azon megtámasztva, majd a hüvelykujját és a többi ujját néhányszor finoman összedörzsölve.

Ha most filmet néznénk, ez az egész lassított felvételként pörögne. Ráközelítve a kalácsra, az úr szájára, majd az ujjaira. A mozdulatsort követően kicsit tovább gondolva azt, látom a kalács morzsákat hullani le a fiam székére, aki mellett ott ül a (földimogyoró mellett) tojásra (is) allergiás lányom. Picit hevesebben kezdett verni a szívem, kezdtem egy Tarantino filmben érezni magam, ahogy a teljes fentebb leírt mozdulatsor ismét lassítva játszódott le előttem. A középső széken ülő lányomat egy picit közelebb húztam magamhoz és jeleztem neki, hogy kalácsot esznek mögötte és másodszor tolja „fölénk” a kezét a bácsi, így valószínűleg intézkedni fogok.


Pár másodpercig még győzködtem magam, hogy ez a helyzet veszélyes és kezelni kell. Közben ránéztem a férjemre, aki nagyjából fél méterre ült tőlem a repülőgép “folyósójának” másik oldalán. Nem kellett elmagyaráznom neki, hogy mi történik, ugyanis ételallergiás szülőként ő pontosan kiszúrta azt, amit én is és csak annyit kérdezett szóljon-e az úrnak. Hezitáltam még néhány másodpercet, majd megkértem az urat, hogy tekintve, hogy a kalács biztosan tartalmaz tojást, legyen szíves ne fölöttünk pihentesse a kezét, mert ez a lányomra nézve veszélyes lehet.

Ötletem sem volt, hogy vajon mennyire lesznek együttműködőek, de meglepően kedvesek voltak. A hölgy azonnal el is akarta tenni a kalácsokat, de mondtam, hogy folytassák nyugodtan, csak az úr legyen szíves nem a fiam fejtámláján pihentetni a kezét.

A következő 5 óra eseménytelenül telt.


Ideje megtanulnom, hogy hiába hiszem azt, hogy mindenre fel vagyok készülve, valójában sosem lehetek mindenre felkészülve.


Az is érdekes, hogy bár sok minden van már a hátam mögött, sokszor kell és kellett kiállnom a lányom biztonságáért vagy jogaiért mégis minden alkalommal gombóc van a torkomban, amikor hirtelen éles helyzetben találom magam. Kellett néhány perc, mire úgy éreztem kész vagyok kiállni és esetleg konfrontálódni. Ebben segítség volt a szülőtársa, aki szintén kész volt „harcba menni” a gyermekünk biztonságáért.


Az út hátralévő részében azon mosolyogtam magamban - majd a férjemmel együtt - mennyire vicces, hogy az akció filmekből ismert módon, az előttünk zajló, másodpercek alatt végbemenő történéseket gondolatban azonnal lassítjuk, hogy képesek legyünk helyzetet elemezni: azonnal tudjuk hova kell nézni, mit kell tovább gondolni ahhoz, hogy az anafilaxiás allergiás gyermekünk biztonságban legyen.


Amerikai ételallergiás oldalakon sokszor előkerül egy mém, ami szerint az ételallergiás szülők alaposabb kutatást végeznek, mint az FBI. Aznap úgy éreztem ételallergiás szülőként az évek alatt szépen csendben tényleg kifejlődtek a szuperképességeink.


A hazaút sem szűkölködött eseményekben, de szerencsére nem mi voltunk a középpontban. Szokás szerint jeleztük az allergiát felszálláskor, amit a légiutaskísérők két alkalommal magyarul és angolul is az utasok tudtára adtak.


Egy szülő - két gyerek felállásban utaztunk, így éppen a gyatrán (gyakorlatilag egyáltalán nem) takarított üléseinkkel voltam elfoglalva, mikor hallom, hogy egy hölgy egyre hangosabban és lassabban magyaráz angolul az előtte ülőknek (akik történetesen velünk párhuzamosan ültek), hogy azonnal tegyék el a snickers csokit, itt most nem ehetnek semmi földimogyorósat, hiszen bemondták, hogy valaki allergiás. Néhány másodperc alatt kiderült, hogy a két snickers fogyasztó utas egy szót sem beszél se angolul, se magyarul. Ekkor az ismeretlen utastárs felpattant az üléséből és az összes általa kar távolságnyira lévő utaskísérő hívó gombot benyomta. Azonnal ott termett két utaskísérő, majd kerítettek egy harmadikat is, aki végül meg tudta értetni az utasokkal, hogy mi a probléma.


Annyira hirtelen és olyan intenzíven zajlottak az események, hogy el sem jutottam addig, hogy megszólaljak. A végén megköszöntem az utastársnak, hogy odafigyel másokra. Nagy segítség volt, hogy nem nekem kellett újra “harcba menni”.


Ha felmerül a kérdés, hogy egy nem - érintett mégis hogyan tud segíteni, hát, például így…figyelemmel, másokért kiállással, azzal, hogy hangja lesz annak, aki észre sem veszi, hogy veszélybe került…. felbecsülhetetlen értékkel bír a közösség támogató, megtartó ereje.


154 views0 comments

Recent Posts

See All

Comments


bottom of page